Dobó István Magyar Hagyományőrző Társaság Szombat, 20.04.2024, 15:29
Üdvözöllek Vendég | RSS
Honlap-menü

Belépés


Keresés

Nyitólap » 2012 » Január » 19 » Eger vára, hej!
20:25
Eger vára, hej!
1552-ben 38 napig „vendégeskedtek” a törökök Eger várának falai alatt. Az Ungvári járás magyarjainak csak egyetlen nap jutott, s mivel nem hívatlanul kerültek oda, ők bejutottak a várba. Az egri utazás célja egy nemes kezdeményezés, Dobó István kultuszának, szellemiségének ápolása, a kapcsolatok erősítése volt. Korábban az egri várkapitány – aki Dobóruszkán (Felvidék) látta meg a napvilágot és ott is van eltemetve – nevét vette fel a Sislóci Középiskola és a községben megalakult hagyományőrző társaság. Ezt követően az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Kőszeghy Mária vezette járási szervezetének sikeres pályázata után az országos szövetség, az oktatási intézmény és a hagyományőrző társaság a múlt év decemberében az iskolában felavatta az egri hős domborművét, tudományos konferenciát is szervezett. Ezen többek között felszólalt dr. Veres Gábor, az Egri Vármúzeum igazgatója, Fodor László magyarországi régész, aki részt vett Dobó István sírjának feltárásában, illetve Lakatos László, Dobóruszka polgármestere. A 17 fős csapat szürteiekből, palágykomoróciakból, nagy- és kisdobronyiakból, sislóciakból, tiszaásványiakból állt.  Idegenvezetőnknek köszönhetően nem csupán az erősség történetébe kaphattunk bepillantást. Valódi élményt jelentett, amikor végigmehettünk a kazamatákon, megtekinthettük az őrhelyeket – ahol egykor az ellenséget figyelték, egy ágyút vagy éppen Bornemissza Gergely csodakerekének rekonstruált mását. Mi is átélhettük, mivel kellett egykor az ellenségnek a turbán alól szembenéznie. Fejet hajtottunk Gárdonyi Géza sírjánál, Dobó István márvány szarkofágjánál – itt található annak eredeti fedő- lapja. A falon pedig a várvédő hősök névsora… Régi ismerősünk, Fodor László avatott kalauzolásával bejártuk az egész erősséget. A vármúzeumban lévő makettek, páncélok, fegyverek, egyéb kincsek révén felidézhettük mindazt, ami az évszázadok generációinak, köztük az Egri csillagok szereplőinek a mindennapi életet jelentette. És igen, az a nyolcperces, háromdimenziós rövidfilm! A kárpátaljai csoport vezetője, Ruszka Diana kérdésemre, van-e köze Dobórusz¬kához, kategorikus nemmel felel. – Tősgyökeres palágyko¬mo¬róci vagyok – árulja el. – A sislóci Dobó István Hagyományőrző Társaság tagjaként is mondhatom: érdemes volt pályázni, utazni, ugyanis olyan képet kaptunk a vár történetéről, az 1552-es eseményekről, ami kiegészíti mindazt, amit a történelemkönyvekből vagy Gárdonyi Géza feledhetetlen művéből már ismertünk. – A film valóban fantasztikus volt – húzza alá a szürtei Pásztor Imre. – Az idegenvezető és Fodor László előadása kiegészítette egymást. A fiamnak talán a hangeffektusok és a film mellett a kiállított koponyák voltak a legérdekesebbek, fényképeket is készített.
Kárpáti IGAZSZÓ Tóth Viktor































Megtekintések száma: 1480 | Hozzáadta: DIMHT | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *:
Naptár
«  Január 2012  »
HKSzeCsPSzoV
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031

Mentett bejegyzések

Körkérdésünk
Értékeld honlapomat
Összes válasz: 10

Barátaink:
  • Honlap létrehozása
  • TOP 100
  • Zene
  • Ajándék

  • Statisztika

    Online összesen: 1
    Vendégek: 1
    Felhasználók: 0

    Dobó István Magyar Hagyományőrző Társaság,
    ГРОМАДСЬКА ОРГАНІЗАЦІЯ ТОВАРИСТВО ПО ЗБЕРЕЖЕННЮ
    УГОРСЬКИХ НАЦІОНАЛЬНИХ ТРАДИЦІЙ ІМ.ІШТВАНА ДОБО,
    ОКПО: 34447866,Страна/ország: УКРАЇНА/UKRAJNA
    Адрес/Postacím: ЗАКАРПАТСЬКА ОБЛ., УЖГОРОДСЬКИЙ Р-Н/KÁRPÁTALJA, UNGVÁRI JÁRÁS,
    С.ТАРНІВЦІ ВУЛ. ГОРЬКОГО БУД. 107А/TARNÓC, GORKIJ ÚT, 107A,
    Телефон/Telefonszám: 441-913, e-mail: dobomht@gmail.com
    Copyright MyCorp © 2024Ingyenes webtárhely uCoz